Epebetegek diétája

with Nincs hozzászólás

Az epeköves roham, a görcs rendszerint bőséges (zsíros-, fűszeres) étkezés után következik be. Ennek az a magyarázata, hogy az epehólyag összehúzódásának az ingere az étkezés. A bőséges étkezés hatására a hirtelen összehúzódó epehólyagban elmozdul a kő (ill. kövek), ami heves fájdalommal, hányingerrel, hányással, rosszulléttel jár.

 

A diéta szabályai

1, Gyakori kis étkezéssel megelőzhető a roham veszélye. Meg kell barátkozni a 2-3 óránkénti étkezés gondolatával és gyakorlatával.

2, Energiaszegénység:

Az epebetegek többsége elhízott. Ez nem véletlen, az elhízáshoz vezető egészségtelen táplálkozás (bőséges energia, cukor-, zsír-, kevés rostfogyasztás) egyúttal elősegíti az epekövek keletkezését is. Az elhízás mértékének csökkenésével arányosan kevesebb alkalommal fordulnak elő a köves panaszok, rosszullétek. Kevesebbet egyen 1-1 étkezéskor és összességében is, így megszabadulhat súlyfeleslegétől és megelőzhető a kőképződés.

A mennyiségi korlátozás mellett nagyon fontos a táplálékok minőségi összetétele (energia- és zsírtartalom).

3, Zsírszegénység:

Az epehólyag-összehúzódás legerősebb ingere a zsiradék. Zsiradékokból a szükségletünk mintegy kétszeresét fogyasztjuk. A magas koleszterin tartalmú ételek fogyasztása elősegítik a kőképződést, ezért kerülni kell azokat az élelmiszereket, amelyek bőségesen tartalmaznak koleszterint. Ezek a következők: velő, hizlalt szárnyas-hús, tojássárgája, sertésmáj, sertészsír, szalonna, vaj, tepertő, tejszín. A növényi eredetű zsiradékok (olaj, margarin) ugyan nem tartalmaznak koleszterint, de mivel energiatartalmuk megegyezik az állati eredetűekével, ezért ezeket sem lehet korlátlanul fogyasztani! A zsírszegénység elérhető egyrészt a nyersanyagok kiválasztásával, másrészt az alkalmazott konyhatechnikai eljárással (főzés, párolás, teflonedény-, sütőzacskó használata, grillezés).

 

Nyersanyagkiválasztás

Húsok, húskészítmények: sovány marhahús, – sertéshús, -hal, – csirkehús fogyasztható.

A látható zsírszövetet még készítés előtt ajánlatos eltávolítani (pl. a csirkehús bőrét még sütés előtt távolítsa el). Húskészítmények közül a sovány termékek (gépsonka, sonkaszalámi, parizer, virsli, krinolin, szafaládé) fogyaszthatók. Nem ajánlott a szalonna, tepertő, zsíros felvágottak, kolbászfélék, füstölt húsok, – húskészítmények.

Tej, tejtermékek: A tej önállóan csak az egyéni tűrőképesség figyelembevételével fogyasztható. Előfordulhat az is, hogy önállóan nem, de ételekben el tudja fogyasztani a beteg. A sovány, vagy félzsíros túró és a sovány sajtok (túra, óvári, köményes) szabadon fogyaszthatók. A zsíros tejtermékek (vaj, tejszín, tejföl, tejszínes sajtkrémek) még ízesítésre sem ajánlottak.

Tojás: A tojássárgájának magas a koleszterin tartalma. Fogyasztására ugyanazok a szabályok érvényesek, amit a tejnél említettem. Ételkészítéshez felhasználhatók (különösen a tojásfehérje ajánlott), önállóan egy-egy lágy-tojás fogyasztható, ha nem okoz panaszt. A zsíros tojásrántotta viszont nem javasolt. Itt kell említeni, hogy a vajkrémmel vagy margarinkrémmel, tejszínhabbal készült cukrászipari termékek is előidézhetnek epeköves rohamot, így ezeknek a fogyasztása sem javallott. Ugyanígy kerülni kell a kakaó és a csokoládé fogyasztását is.

Javasolt konyhatechnológiai eljárások: Levesek, főzelékek, lehetőleg sűrítés nélkül készítendők. A zsíros és vajas rántások helyett, a száraz rántást (lisztet szárazon megpirítjuk, majd vízzel hígítjuk) lehet alkalmazni. A tejszínes, tejfölös, tojássárgás finomhabarások helyett a liszt+víz, zöldség-lé, lezsírozott csont- húslé, joghurt, kefir, sovány tej használhatóak.

A húsok főzve, sütve, párolva készíthetők. Zsírszegény sütésre alkalmas: alufólia, rostsütő, teflonbevonatú edények, cserépedények, sütőzacskó, zöldségágyon való sütés. A bő zsiradékban sült ételek (rántott ételek, sült burgonya, lángos, fánk…) fogyasztása kerülendő!

Cukorfogyasztás: A cukor mennyiségének a fogyasztását legtöbbször csökkenteni kell. Egyrészt kis mennyiségben nagy energiát tartalmaz, ezáltal elhízáshoz vezethet, másrészt kedvezőtlenül befolyásolja az epe összetételét, ezért fokozódhat a kőképződés veszélye. Ha a beteg túlsúlyos, cukor helyett mesterséges édesítőszereket lehet használni. Ezek a boltokban széles választékban megtalálhatóak.

Cereáliák: Ide tartoznak: kenyér, péksütemény, tésztaféle, rizs, búzadara. A bennük lévő keményítő nem okoz panaszt, de fogyasztásuk ezek elkészítésétől függ. Kerülni kell a friss péksütemény fogyasztását. A manapság egyre jobban elterjedt látványpékségek termékei magas zsír-, illetve energiatartalmuk miatt kerülendő.

Zöldség- és főzelékfélék: Fogyasztásuk rendkívül előnyös, mert értékes vitaminokat, ásványi anyagokat, rostanyagokat tartalmaz. A rostok hatására csökken a vérben és az epében a koleszterinkoncentráció és ezáltal a kőképződés veszélye, valamint megszűnik az epebetegségekben gyakori székrekedés. Gátolják még továbbá a cukrok és a zsírok felszívódását. A legdurvább rostozatú alapanyagokat (szárazbab, lencse, sárgaborsó, kukorica) természetesen száműzni kell az étrendből. A rostszegény főzelékek (burgonya, sárgarépa, tök, cékla, sárgarépa, cukkini, padlizsán, fejes saláta) szabadon fogyaszthatók. Panaszokat biztosan nem okoznak. A többi főzelékféle rost- és egyéb anyagaiból felszabadulhatnak olyan illó olajok, amelyek fogyasztásuk után puffadást, teltségérzetet, émelygést okoznak. Ha azonban ezeket a főzelékféléket (zsenge zöldborsó, zöldbab, káposzta, karalábé, karfiol, paraj, sóska) nyitott lábasban, fedő nélkül főzzük, az illó anyagok főzés közben eltávoznak és a megmaradó rostanyagokból már nem keletkezik puffasztó gáz a bélcsatornában, a rostanyagok viszont kifejtik a kedvező hatásukat (méregtelenítés, bélmozgatás, székletürítés). A diétában, ha a betegnek nem okoz panaszokat, valamennyi zöldség- és főzelékféle megengedhető, de végig ügyelni kell a zsírszegényen való elkészítésre.

Gyümölcsök: Az alma, körte, cseresznye, meggy, őszibarack, banán, citrom, narancs nyersen, gyümölcssalátának vagy kompótnak elkészítve fogyasztható. Az aprómagvas gyümölcsök (eper, málna, ribizli, egres) csak szitán áttörve, gyümölcspép vagy gyümölcsturmix formájában megengedett. Az aszalt gyümölcsök magas cukortartalmuk, az olajos magvak (dió, mogyoró, mák) magas zsírtartalmuk miatt nem ajánlottak

Fűszerezés, ízesítés: A panaszmentes időszakokban csak a túlzásoktól kell óvakodni, így az ételek nem lesznek egyhangúak. A durva, erős fűszereket (bors, csípős paprika, torma, mustár, vöröshagyma, fokhagyma) el kell hagyni. Az egyéb fűszerek ízlés szerint alkalmazhatók: citromhéj, édes paprika, borsikafű, koriander, babérlevél, kakukkfű, kömény, szegfűszeg, bazsalikom, oregánó, tárkony, sáfrány, petrezselyem zöld, zeller. Kőroham illetve gyulladás után még az enyhe fűszereket sem ajánlott használni.

Az epebetegek étrendje nagyon egyéni, egyes nyersanyagokat különbözőképpen tűrnek. Az étrend összeállításánál a saját tapasztalatokra kell építeni. Egyes esetekben panaszt okozhatnak a következők: tej, tojás, fejes-saláta, karfiol, spárga, zöldbab, zöldborsó, káposztafélék, karalábé, paraj, zöldpaprika, paradicsom, hagyma, retek, uborka, éretlen gyümölcsök, erős feketekávé.

 

Diéta epehólyag eltávolítása után:

Epehólyag hiányában az epe folyamatosan csorog a nyombélbe, így nem biztosított a zsíremésztéshez szükséges mennyiségű epe. Ehhez alkalmazkodva a betegnek 1-2 óránként kell ennie, de egyszerre mindig keveset. A diéta legfontosabb eleme a zsírszegénység. Ez azt jelenti, hogy az ételek zsírszegény alapanyagból készüljenek és az elkészítés során plusz zsiradékot (sem állati, sem növényi eredetűt) nem szabad használni. Kezdetben az étrend legyen fűszerszegény, később ésszerű mennyiségben lehet használni. Eleinte a rostban szegény főzelékek (burgonya, sárgarépa, tök) fogyaszthatók, később a már tárgyalt főzelékfélék, gyümölcsök felhasználhatóak. Néhány hét múlva az epehólyag szerepét bizonyos fokig átveszik az epeutak, melyek kitágulnak és tárolják az epefolyadékot. Továbbra is óvakodni kell a cukrok és a zsírok, energiadús ételek fogyasztásától, mert különben fenyeget a kövek újraképződésének veszélye. Ezen problémák megelőzhetőek, a fent tárgyalt táplálkozási tanácsok betartásával.

                                                                                                          

A tájékoztatót összeállította:

Szalayné Kónya Zsuzsa

dietetikus

A projektben dietetikus alkalmazására kerül sor, mely témák a célcsoporttól jönnek, jelen esetben epebetegek diétája témakörben.

 

 Photo by Brooke Lark on Unsplash